Az ausztrál egyetem el akarta venni a 102 éves professzor irodáját, de ő harcolt, hogy ne küldjék nyugdíjba

külföld

A 102 éves David Goodall messze Ausztrália legidősebb aktívan dolgozó kutatója. Munkája azonban veszélybe került, mikor augusztusban a nyugat-ausztráliai Edith Cowan Egyetem vezetése úgy döntött meg, hogy Goodall professzor a kora miatt nincs biztonságban az irodájában.

Azt mondták neki, hogy a biztonságára való tekintettel nem tudnak tovább helyet biztosítani az irodájának.

David Goodall az irodájában (ABC)

Goodall azonban nem hagyta annyiban és elérte, hogy az egyetem egy másik irodát jelöljön ki a számára a kampuszon belül, ami közelebb esik a lakhelyéhez. Az egyetem szerint ezzel sok biztonsági probléma is megoldódik, a professzornak így ugyanis nem kell annyit sétálnia az irodájáig.

David Goodall egyébként ökológus, és 70 éves pályafutása során több mint 100 tanulmányt publikált. Egy ideje az Edith Cowan Egyetem fizetés nélküli kutatómunkatársaként dolgozik.

Az utóbbi hónapokban azonban egyre romlott a látása, emiatt fel kellett adnia hobbiját, a színészkedést is, mert nem tud elvezetni a próbákra.

Azt mondja, örül az új irodának, és igyekszik hozzájárulni az egyetemi tudományos munkához, amennyire a látása engedi. (BBC)