Gyárfás Tamás nem indul újra az úszószövetség elnöki posztjáért

sport

A Magyar Nemzetnek mondta el Gyárfás, hogy 23 év után tényleg nem ő lesz a továbbiakban a Magyar Úszószövetség elnöke, ugyanis lemondása után nem jelölteti magát a január 8-ai rendkívüli elnökválasztáson.

Gyárfás Tamás elnöklése ellen az elmúlt évben számos magyar úszó emelte fel a szavát, a helyzet idén télre lett annyira botrányos, hogy végül november 30-án benyújtotta lemondását. Azóta viszont többször lehetett arról hallani, hogy esetleges újraindulását tervezi. Most viszont határozottan megerősítette, hogy nem indul újra.

Így viszont a jelek szerint egyetlen jelölt lesz majd csak a választáson: Bienerth Gusztáv sportmenedzser vezetheti majd az Úszószövetséget.

Bienerth a kormány turisztikai kormánybiztosa, és korábban többek között arról beszélt, hogy Andy Vajna olyan fontos az országimázsnak, hogy „húsz kellene belőle”.

A most 61 éves Bienerth a Magyar Nemzet összefoglalója szerint a rendszerváltozás előtt a Harvardon tanult, itthon pedig megalapította a Price Waterhouse (később PricewaterhouseCoopers) könyvvizsgáló cég budapesti irodáját. Ez a cég írhatta meg 2002-ben és idén is a budapesti olimpiarendezés megvalósíthatósági tanulmányát.

Ezen kívül vezette a magyarországi UNIFEC irodát, a Roland Berger Zrt. tanácsadócéget és egy rövid ideig a Nézőpont Intézetet is. Járt ezenkívül 2002 után az MLSZ-ben, kapott szerepet a FIFA és az UEFA bizottságában.

A lap szerint jelöltségét támogatta Szabó Tünde sportállamtitkár, Kovács Ágnes, Hosszú Katinka és Gyurta Dániel is.

Kapcsolódó cikkek