A térfigyelő kamerák felvételei megerősítették, hogy a berlini teherautós merénylet feltételezett elkövetője, Anis Amri, akit a rendőrök Milánóban lelőttek, valóban átutazott a közép-franciaországi Lyonon – közölte Párizsban a nyomozás fejleményeit ismerő egyik illetékes.
„Egy férfit, akinek a külseje azonos a merénylőével, december 22-én észleltek a pályaudvar peronján, sapkát viselt és hátizsák volt nála”, és a felvételeken egyedül látható – mondta az illetékes a sajtóban napvilágot látott értesüléseket megerősítve.
A francia Alpokban fekvő Chambéry vasútállomásán készült felvételeket most is elemzik, folytatódik a nyomozás annak kiderítésére, hogyan utazhatott a szökésben lévő Anis Amri a német fővárosból Franciaországba, majd onnan Olaszországba.
A 24 éves tunéziai férfit gyanúsítják azzal, hogy megölt 12 embert és sokakat megsebesített, amikor egy teherautóval egy karácsonyi vásárba hajtott Berlinben december 19-én. Anis Amrit péntekre virradóra lőtték le egy rendőri ellenőrzésen Milánóban, miután négy napon át kutattak utána Európa-szerte. Megtalálták nála a készpénzért vásárolt, Lyon-Chambéri-Milánó útvonalra szóló vonatjegyeket, de Bruno Le Roux francia belügyminiszter „a lehető legnagyobb óvatosságra” intett az útvonaláról szóló tájékoztatást illetően a nyomozás lezárásáig.
A német hatóságok esetleges bűntársak után nyomoznak, Tunéziában pedig pénteken előállították a feltételezett gyilkos három hozzátartozóját, köztük az unokaöccsét. Ez utóbbi bevallotta, hogy a Telegram kódolt alkalmazással tartott kapcsolatot a nagybátyjával – közölte a tunéziai belügyminisztérium, ami szerint Anis Amri az unokaöccsével együtt tett hűségesküt a berlini merénylet elkövetését magára vállaló ISIS-nek. (MTI)