A boncolást végző orvosokra hivatkozva több német lap is arról ír, hogy
Lukasz Urban ha még életben is volt a berlini karácsonyi piac elleni támadáskor, már képtelen lett volna küzdeni a merénylővel.
Korábban élénk találgatások kezdődtek arról, hogy lehet, küzdött a merénylő ellen a támadás ideje alatt is, és esetleg jóval nagyobb katasztrófát előzött meg a történteknél, például félrerántotta a kormányt.
Lukasz Urban lengyel kamionos járművét december 19-én rabolta el egy tunéziai terrorista Berlinben. A támadó ezután a vezetőfülkében lévő Urbannal egy karácsonyi vásárba hajtott a város központjában, 12 embert megölt, és sokakat megsebesített. A támadót négy nappal később egy rendőr lőtte le Milánóban.
Urbannal ugyan pisztolygolyó végzett, ám késszúrások is voltak a testén, ez pedig arra utalt, hogy ellenállt támadójának. Innen következett a feltételezés, hogy talán a merénylet közben is küzdött a terroristával.
A halottkémek szerint azonban már délután fél öt és fél hat között fejbe lőhették, és annyi vért vesztett, hogy az este 8 órai támadáskor ha esetleg még élt is, akkor sem lehetett magánál.
A lengyel kamionos családjának megsegítésére Nagy-Britanniában pénzt gyűjtenek, Németországban pedig országos aláírásgyűjtés kezdődött, hogy a legmagasabb állami kitüntetést kapja. (BBC)