10 évet kapott drogkereskedelemért a Helsinki drogrendőrség volt vezetője

külföld
Jari Aarnio a tárgyaláson. Fotó: AFP PHOTO / LEHTIKUVA / ANTTI AIMO-KOIVISTO

Az ügyészség által kiszabható legmagasabb, 10 éves börtönbüntetésre ítélte Helsinki bírósága Jari Aarniot, a város drogrendőrségének korábbi vezetőjét drogkereskedelem miatt.

A kerületi bíróság megállapította, hogy Aarnio volt a hírhedt "pasilai férfi", aki a finn főváros egyik kerületéről kapta a nevét, amely központja volt a kereskedelmi működésnek.

Aarnio nagyjából 1 tonnányi marijuanát hozott be Finnországba, mialatt a kábítószerellenes hatóság élén dolgozott.

A Helsingin Sanomat szerint sok más miatt is elítélték a leszerelt drogrendőrt, köztük azért is, mert megpróbált bemószerolni valakit a drogüzletbe, azt állítva, hogy részese a kereskedelmi láncnak, miközben ez nem volt igaz.

Az eljárás évekig tartott, a vádlott pedig mindvégig tagadta a vádakat, hiába. Azzal is védekezett, hogy a drogrendőrség munkáját végezve került csak kapcsolatba a szállítmányokkal. Büntetése azért is ilyen jelentős, mert ténykedése nem vet túl jó fényt a hatóságra, amit vezetett.

Tavaly Aarniot már több más hivatali bűncselekmény miatt elítélték, köztük csalás, vesztegetés, hivatali visszaélés miatt. (Helsingin Sanomat)