Meghalt Kakuk György

GYÁSZ

A Facebook-oldalán jelentették be, hogy ma kora reggel meghalt Kakuk György újságíró és politikus. A HVG szerint szívinfarktus végzett vele.

Forrás

Kakuk György jogot végzett, tagja volt a nemzeti kerekasztal-tárgyalások büntetőjogi albizottságának. 1989-től a Mai Nap, majd a Kurír újságírója, 1992-től a Magyar Televízió és a Magyar Rádió munkatársa. 1995-től mindkét intézménynél külpolitikai szerkesztő volt.

1998-tól a TV2 koszovói kiküldött tudósítója, majd az EBESZ diplomatájaként tartózkodott a térségben. Kakuk György egy évet töltött Koszovóban, abban az időszakban is, amikor a Jugoszlávia elleni NATO-támadás zajlott. Erről könyve is jelent meg.

Legutóbbi nagy projektje az volt, hogy 2015-ben Görögországtól Magyarországig végigjárta a menekültek útvonalát, tavaly pedig a másik irányban ment végig.

Kakuk György az ATV Egyenes beszéd című műsorában

A Demokratikus Koalíció elnökségi tagja 52 éves volt.