2016 végén pár csinos ábrán (.pdf) foglalta össze a kormány, hogy hogyan alakult az oktatásra fordított költségvetési támogatások összege és aránya az elmúlt bő két évtizedben.
Az adatok siralmasak, egy összefoglaló táblázatból kiderül, hogy 1995 óta mindössze két évben, 2002-3-ban költött GDP-arányosan többet a kormány az oktatásra az 1995-ös 5,3 százaléknál.
Orbán Viktor másodszori hatalomra kerülése óta még sosem költöttek többet a GDP 4,4 százalékánál oktatásra, 2013-ban, a mélyponton mindössze 3,9 százalék volt ez az arány. Ebben az évben nominálisan 120,5 milliárd forinttal költöttek kevesebbet oktatásra.
Az oktatás támogatásának GDP-arányos alakulása leginkább ezen a két ábrán látható:
Ez a harmadik ábra pedig azt mutatja, hogy nominálisan mostanra azért már nőtt az oktatásra fordított összeg, még ha GDP-arányosan még mindig kevesebb, mint 1990-2010 között bármikor.