A 444.hu írta meg pénteken, hogy december óta nem működik rendesen a fűtés a kispesti Erkel általánosban, ahonnan előfordult, hogy haza kellett küldeni a gyerekeket. Azt is megírtuk, hogy kínjukban egyes szülők elektromos melegítőket vittek be az iskolába, illetve hogy a KLIK szerint a rendszert a tavaszi cseréjéig nem lehet megjavítani, így jövő hétfőn elektromos légbefúvókat fognak küldeni segítségképpen.
De már látszik a szárazföld a horizonton: hétfőn érkeznek a KLIK hőbefúvói, hogy kiolvasszák a kopogósra fagyott alsósokat. Már ha bírni fogja az elöregedett villamos hálózat.
A KLIK most közleményben reagált a cikkünkre. Ebben lényegében minden állításunkat megerősítik, azzal kiegészítve, hogy január elsejéig az önkormányzat volt az iskola gazdája. A szöveg azzal ér véget, hogy
A tankerület mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyermekek megfelelő körülmények között folytassák tanulmányaikat.
Ez azonban nem 100 százalék, hogy elég lesz a meleghez, az iskolában ugyanis olyan rossz az elavult elektromos hálózat, hogy a tanárok attól tartanak, az nem viselné el a hősugárzókat, legföljebb az alagsorban, ahol más vezetékrendszer található.
Itt a teljes közlemény:
A Kispesti Erkel Ferenc Általános Iskola működtetési feladatait 2016. december 31-éig az illetékes önkormányzat látta el. A Külső-Pesti Tankerületi Központ 2017. január 1-től vette át az intézmény működtetését az önkormányzattól. A rossz műszaki állapotban lévő fűtési rendszer hibáját a szétfagyott légkezelő okozta. A tankerületi központ haladéktalanul intézkedett a hiba elhárításáról. A törvény által előírt hőmérséklet biztosítása érdekében, fűtőpanelek beszerzésére és beüzemelésére kerül sor a hétfői nap folyamán. A tankerület mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyermekek megfelelő körülmények között folytassák tanulmányaikat.
Klebelsberg Központ
Stratégiai és Kommunikációs Főosztály