Kétszer annyian fagytak meg ezen a télen, mint az előzőn

POLITIKA

A tavaly ősztől december végéig tartó időszakban 80-an fagytak meg Magyarországon, közülük 27-en a lakásukban - mondta a Magyar Nemzetnek Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum alapítója. Megjegyezte, hogy ez a szám majdnem kétszer akkora, mint 2015 azonos időszakában, és egyre többen vannak, akiknek ugyan van hol lakniuk, de fűtésre már nincs pénzük.

A lap hozzátette, hogy a kormány tervei szerint tartós megoldást jelentene az a jogszabály, amely lehetővé tenné, hogy a segélyszervezetek lakást béreljenek az állami támogatásból.

Az új rendszerben ugyanannyi állami támogatást adna az állam, de a mostani évi 500-700 ezer forintos fejenkénti hozzájárulásból két ember tartós lakhatását kellene megoldani.

A kormány szerint azért lenne elég a kevesebb pénz, mert a segítőszervezetek megspórolhatnák a szociális munkások bérét, valamint a hajléktalanokra költött összegeket is.

Csakhogy sok ingatlantulajdonos nem szívesen adná ki a lakását hajléktalannak, ezért a Baptista Szeretetszolgálat szociális lakásügynökség létrehozásán gondolkodik. Ezzel kapcsolatban Ghyczy Gellért, a Baptista Integrációs Központ munkatársa a lapnak azt mondta, ezzel nagyjából 3-4 ezer hajléktalan lakhatását tudnák megoldani. Szerinte az ötlet alapvetően jó, de félő, hogy miután nem csak lakások bérlésére lehet majd fordítani a pénzt, a segítőszervezetek nem engedhetik meg maguknak, hogy éljenek a lehetőséggel, ezért inkább munkásszállókhoz hasonló épületekben helyezik el a hajléktalanokat.

Miletics Marcell, a Baptista Szeretetszolgálat Utcafront részlegének vezetője kiemelte, hogy a hajléktalanok helyzetének javításához fel kellene szabadítani a nem használt állami, önkormányzati és magántulajdonban lévő lakásokat és egyéb üres ingatlanokat. Úgy látja, hogy a mostani rendkívüli hideghez hasonló időszakokban már az is sokat segítene, ha a segítőszervezetek további fűthető épületeket vonhatnának be programjukba, helyhiány miatt ugyanis nem tudnak minden jelentkezőt befogadni. Többek között az így kialakult zsúfoltság miatt döntenek sokan úgy, hogy a hideg ellenére sem mennek be a szállásra.