Hibátlanul működik a felcsúti akadémia: a Fradiból igazoltak az NBII-be

sport

Péntek délután két és fél évre aláírt a felcsúti Puskás Akadémiához a Ferencvárostól érkező Gyömbér Gábor. A 28 éves játékos 2012 volt a Fradi játékosa, az NB1 mostani őszi idényében tizenkétszer léphetett pályára. Gyömbér a másodosztályba igazolására elmondta, hogy

"nem volt könnyű döntés elhagyni a Ferencvárost, de egy ideje már érlelődött bennem a klubváltás gondolata. A tárgyalások során végig azt éreztem, hogy nagyon kellek Pintér Attilának, a mester szakmai nívójával pedig tisztában vagyok, ez számomra garanciát jelent. Ambiciózus együtteshez kerültem, bízom benne, hogy nagyon szép eredményeket érünk el."

Fotó: AFP/Kisbenedek Attila

Miközben a játékosnevelés lenne a fő célja a felcsúti akadémiának, jelenleg egyetlen távozóról sem tudni. Ezért mivel egyetlen focistát sem tudnak eladni, inkább vásárolnak: a Nemzeti Sport úgy tudja, hogy

még öt játékost szemeltek ki Pintér Attiláék Felcsútra.

Gyömbér után állítólag még Csillus Ádám érkezne a Ferencvárostól, illetve Bacsa Patrik a Diósgyőrtől, Hegedűs János a Haladásból, Marek Strestík és Molnár Gábor a Mezőkövesdtől.