A TheWrap információi szerint végre kiderült, hogy mikor mutatják be David Lynch legendás sorozatának új részét. A május 21-ei dátumot a gyártó Showtime vezérigazgatója, Dave Nevins is megerősítette.
Egyelőre nagyon keveset tudni a folytatásról, azon kívül, hogy számos eredeti szereplőt sikerült leszerződtetni az idei évadhoz. Lynch maga szivárogtatta ki korábban a kétszáz fős stáblistát, innen tudni, hogy a régi szereplők mellett többek között Monica Bellucci és Naomi Watts felbukkan majd az új évadban. Egy trailer is készült már az új részekhez, de ebben csak Lynchet látni, amint Gordon Coleként fánkot eszik.
A szezon állítólag kilenc részből áll majd, és mindegyik részt személyesen Lynch rendezi.