Fontos sajtóközleményt hozott le kedden délben az MTI. A CÖF-CÖKA aktivistái és szellemi honvédői végre sikerült eldönteniük, hogy kit szeretnének köztársasági elnöknek, és ezt szerencsére a tőlük megszokott módon nyilvánosságra is hozták. Az Áder támogatásáról szóló, emailben elküldött aláírások valódiságát szervezet garantálja.
A kormánybarát civilek ezt üzenik a világnak:
„A baloldali ellenzéki pártok civilekre hivatkozva támogatják Dr. Majtényi László köztársasági elnöki posztra jelölését. Ez politikai érdekük mellett szívük joga. A médiában nyomatékosan írják, mondják, hogy nevezett a civilek támogatását is bírja.
Ezúton jelezzük, hogy elenyésző mértékű civil egyetértés csepp a tengerben ahhoz képest, amit a CÖF-CÖKA aktivistái, szellemi honvédői két nap alatt a társadalom tudomására hoztak. Eszerint Áder János úr köztársasági elnöknek jelölését több mint 6.000, nevét is vállaló polgár támogatta.
A Békemenet szervezői is így tesznek.
Javasoljuk, hogy a jövőben az ellenzéki pártok pontosítsák, hogy hány civil megbízásával rendelkeznek, azt bátran hozzák nyilvánosságra, mert ezt követeli a korrektség szabálya.
Az Áder János urat támogatók nevét felsorolva a médiáknak mellékeltük, láttatni kívántuk a polgárok többségének valódi akaratát. Az emailben elküldött aláírások valódiságát szervezetünk garantálja.”