Keszthelyen és Siófokon hivatalos pályán lehet a Balaton jegén korcsolyázni

sport

A jövő héten is elég hideg lesz, ezért hatósági várakozás szerint még sokáig lehet használni majd azt a két kijelölt pályát, amit a Balaton jegén korcsolyázásra kerített el két településen is az önkormányzat,

Siófokon és Keszthelyen.

A parttól távolabb is 17-18 centis a jég, a part mentén pedig még vastagabb. A csütörtökön várható enyhülés ezt még bőven nem olvasztja el, pénteken pedig megint hidegfront jön.

2011 óta nem volt ekkora jég a Balatonon.

A szakemberek azt kérik, hogy

a kijelölt pályákon korcsolyázzon mindenki, mert hiába vastag a jég, az egyenetlenségek nem látszódnak a hótól, és a leplezett turzások és rianások baleseteket okozhatnak.

Az északi part különösen veszélyes, mert a korábbi nagy szelek miatt a jég sok helyen felszakadt, és az újrafagyott részek nem olyan vastagok.  

Keszthelyen 10-18 óra között, Siófokon 9-17 óra között lehet a kijelölt pályán korcsolyázni, wc, büfé és korcsolyakölcsönző mindkét városban rendelkezésre áll. (MTI)