"Szégyellje magát, förtelmes, hogy idejött" – mondták az LMP-s politikusnak, aki Mezőkövesden szerette volna megtudni, miért kerül 900 millió forinttal többe a helyi focicsapat sportszállója

politika

Virágzik a futballélet a nemzetközileg is magasan jegyzett Mezőkövesdi SE környékén, aminek az elnöke amúgy Tállai András NAV-elnök, államtitkár. A klub nemrég kapott új, ötezerfős stadiont, azóta pedig már épül egy 45 fős sportszálloda is, aminek költségét elsőnek még 500 millió forintra becsülték, de azóta kiderült, hogy további 900 millió forintot fognak rákölteni.

Tállai András, a Mezőkövesd Zsóry klub elnöke, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára beszédet mond a labdarúgó Merkantil Bank NB II, 30. (utolsó) fordulójában játszott Mezőkövesd - Dunaújváros mérkőzés után tartott ünnepségen Mezőkövesden június 5-én (Fotó: Vajda János / MTI)

Amikor egy sajtótájékoztatón a Hír Tv újságírója az okokról kérdezte volna Tállai Andrást, a riportertől még a mikrofont is elvették. Tállai azért annyit elmondott, hogy szívesen látja az újságírót Mezőkövesden, ahol megmutatják neki a tervrajzokat.

Ezzel a lehetőséggel szeretett volna élni Ikotity Istvánnak, az LMP képviselője, aki az RTL Klub stábjának társaságában megjelent Mezőkövesden, hogy megnézzék a hirtelen nagyon megdráguló sportszálló építési adatait.

De nem jártak sikerrel, nem hogy nem volt benn senki, aki terveket tudott volna nekik mutatni, de még telefonszámot sem tudtak adni egy kompetens személyhez. A végén azért előkerült egy ott dolgozó nő, aki felháborodva közölte a politikussal, hogy "szégyellje magát, förtelmes, hogy idejött", és hogy az államtitkár úr itt mindenkit egyformán tart és becsül.

Az LMP-s képviselő korábban próbált időpontot egyeztetni az államtitkárral, de Tállai visszaírta, hogy mivel a látogatása nyilvánvalóan nem jó szándékú, ezért nem élnek a rendelkezéssel. De felajánlott két jegyet Ikotitynak a helyi csapat meccsére, illetve a matyómúzeumba.