Március 31-én megszűnik a letelepedési kötvény

gazdaság

Idén tavasszal megszűnik a letelepedésikötvény-program, a Fidesz-kormány egyik legellentmondásosabb és legtöbbet kritizált projektje, ami 2013-ban indult, jelentette be az Államadósság-kezelő Központ Zrt. (ÁKK). A március 31-ig beérkező kérelmeket még elbírálják, aztán lehúzzák a rolót.

Az utóbbi három évben összesen egymilliárd euró (mai árfolyamon 307 milliárd forint) értékű kötvényt értékesítettek, miközben az ügyleteken a Fidesz-közeli offshore cégek gazdagodtak, és összesen 112 milliárd forintnyi hasznot húztak be, mivel csak nekik volt joguk a kötvényeket árulni.

Tavaly október végéig négyezer, a családtagokkal együtt megközelítőleg tízezer bevándorló kapott tartózkodási vagy letelepedési engedélyt a programban, ebben a leosztásban:

A témában érdemes elolvasni:

Kapcsolódó cikkek