Nyilatkozott a HírtTV-nek, kirúgták az FKF-től

Budapest

Miután nyilatkozott a HírTV Célpont című műsorának Király András a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezetének elnöke, számonkérték munkahelyén, a Fővárosi Közterület-fenntartónál, majd három kollégájával együtt elbocsátották. A hivatalos indoklás szerint azért, mert munkaszerződésük jogszabályba ütközik. Király amúgy

húsz éve dolgozik a cégnél.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint a négy dolgozó kirúgása támadás a szakszervetek ellen, írja a HírTV.

„Bértárgyalások zajlanak, nincs megállapodás. Ezt a megoldást választotta a szakszervezet ellen a vállalat, hogy eltávolítja a delegációt. Ezt nem fogjuk szó nélkül hagyni, elég barátságtalan lépésnek gondoljuk, és hasonlóan barátságtalan lépéssel fogjuk viszonozni is. Amennyiben nem fogja a vállalat vezetése visszavonni ezt a kezdeményezését,”

közölte Kordás László, a szövetség elnöke.