Pénteken szívrohamban meghalt Udo Ulfkotte német újságíró. 56 éves volt.
Ulfkotte évekig dolgozott a neves német napilap, a Frankfurter Allgemeine Zeitung tudósítójaként, de nem emiatt lett híres, hanem azért, mert az ukrán válság kitörésekor egyre többször jelent meg kommentátorként az orosz médiában. Itt az esetek többségében arról beszélt, hogy a CIA és a német szövetségi titkosszolgálat megvesztegeti a német újságírókat, és gyakran kész anyagokat adnak nekik, majd az újságírók le is közlik ezeket.
2014-ben Ulfkotte egy könyvet is kiadott, amiben azt állítja, hogy a német újságírók munkája politikai irányítás alatt áll, és a nyugati titkosszolgálatok mozgatják a nyugatbarát médiát. Sőt, olyanokat is mondott, hogy hírszerző ügynökségek írják a cikkeket a német médiában. A Russia Todaynek beszélt arról is, hogy megbánta, hogy korábban a titkosszolgálatok parancsára Oroszország ellen uszított.
A FAZ-zal való szakítása után időben kezdett kiadni egy saját újságot is, ami saját bevallása szerint olyan témákkal foglalkozik, amivel a német média többi része nem.
Ulfkotte a nézetei miatt hamar sztár lett a Nyugattal és a liberális demokráciákkal szemben kritikus, oroszbarát politikai erők körében. Szerepeltek róla szóló hírek a magyar közmédiában, és a jobbikos Gyöngyösi Márton is egyetértően beszélt róla, mikor a 444-nek adott interjút. (via Spiegel)
(A címlapi kép forrása a Wikipédia.)