Még csak január van, így talán kicsit elhamarkodott odaítélni az év klipje címet Young Thug Wyclef Jean című számának, de mégis megkockáztatnám. Ryan Staake rendezőnek ugyanis sikerült az a bravúr, hogy a főszereplő távollétében is leforgatta a klipet.
Young Thug, az atlantai rapper* ugyanis végül egyáltalán nem vett részt a forgatáson.
Illetve végül, bő tíz órás késéssel megérkezett a helyszínre, de aztán nem volt hajlandó kiszállni a kocsiból. Így végül csak azért jelenik meg egyáltalán a klipben, mert átküldött pár másodpercnyi felvételt, amit maga forgatott magáról.
Staake amúgy a klipben vall az eredeti koncepciójáról is. Ő nagyon egyszerű klipre gondolt, szimplán egy kamerával felvette volna, ahogy Thug elégeti a klip költségvetését. Az se lett volna rossz, de így még értelmesebben elköltöttnek tűnik az a százezer dollár, amit rászántak.
*Ezt kénytelen voltam kikutatni, már csak azért is, hogy újra mindenkinek ajánlhassam Donald Glover zseniális vígjátéksorozatát, az Atlantát, ami részben az atlantai rap-szcénáról is szól.