Az Antall József Tudásközpontban már kirúgással fenyegetik a dolgozókat, akik lájkolják az olimpiaellenes kezdeményezést

POLITIKA

Ahogy nő a Momentum Mozgalom és az általuk kezdeményezett olimpiaellenes népszavazás támogatóinak köre, úgy indulnak be a jól megszokott kormányzati reflexek. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a 444 interjújában említette is, hogy a mozgalom több támogatója is tartott attól, hogy ha a munkahelyén kiderül, hogy támogatja az olimpiaellenes népszavazást és a csoportot, akkor kirúghatják őket.

Most a kormányzati pénzből élő Antall József Tudásközpont bizonyítékot is szolgáltat erre. Antall József miniszterelnök fia, az intézményt vezető Antall Péter ezt posztolta a Facebookon egy zárt csoportba a Tudásközpont munkavállalóinak:

Antall Pétert több csatornán is próbáltuk elérni, de eddig nem reagált a megkereséseinkre. Szerettük volna megtudni, hogy szerinte összeegyeztethető-e a szabad véleménynyilvánítással az, hogy retorzióval fenyegeti egy lájk miatt a beosztottjait.

A Momentum Mozgalom ennek ellenére is bátorítja a támogatóit, és üzentek Antall Péternek is. Ezt írták:

„Még el sem kezdtünk aláírást gyűjteni, máris miattunk fenyegeti egy kormánypénzből élő intézmény vezetője a beosztottjait.

Nem akarunk olyan országban élni, ahol egy lájk miatt kirúgással fenyegetőzhet a hatalmával visszaélő főnök.

Apa ökölbe szorított keze vagyunk.

Senkit sem érhet hátrány amiatt, mert támogatja a NOlimpiát! Ha hasonló eset történik veletek, forduljatok hozzánk bizalommal, ingyenes jogsegélyszolgálatot nyújtunk. Címünk: hello@momentummozgalom.hu

Ne féljetek!”

Kapcsolódó cikkek