Horváth András: Ez egy koncepciós eljárás

politika

A Tasznak adott rövid videóinterjút Horváth András, a milliárdos áfacsalásokat 2013-ban leleplező egykori NAV-os, akit 2013 decemberében jelentette fel az egykori munkaadója, mert azt vélelmezték, hogy illetéktelenül jutott hozzá adóhatósági adatokhoz, és illetéktelenül vitte ki azokat.

Három évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy egyáltalán egy kihallgatás megtörténjen.

Horváth Andrást a TASZ ügyvédje is elkísérte kihallgatására, most röviden elmondja mi történt ma és mi várható még az ügyében

Közzétette: TASZ – 2017. január 19.

A videóban Horváth arról beszél, hogy abból, hogy most mégis beidézték, arra számít, hogy vádat akarnak majd emelni ellene, de próbálnak ügyvédje segítségével elébe menni a dolognak.

Vallomást még nem tett, mivel nem látta még a feljelentéseket, illetve azokat a belső dokumentumokat, melyek alapján feljelentették, és így nem volt mihez képest vallomást tennie.