A busz kerekei mondhatták fel a szolgálatot a tragédia előtt

baleset

A L'Arena szerint az olasz közlekedési rendőrség abból indul ki, hogy a busz kerekeinek meghibásodása okozta a budapesti gimnazisták tragédiáját Verona közelében. A lap szerint a nyomozók már több szemtanút kihallgattak akik között van egy kamionsofőr is, aki már a baleset helyszínétől 30 kilométerre látta, hogy valami gond van a busz kerekeivel.

A szombati sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter is arról beszélt, hogy a helyszínelők nem találtak féknyomokat a közelben. A busz vezetője valamivel éjfél előtt vesztette el az uralmát a jármű felett, majd a busz a felüljáró egyik pillérjének csapódott, majd kigyulladt. A balesetben 16-an meghaltak, 39-en pedig megsérültek. Az egyik sérült még életveszélyes állapotban van.

Kapcsolódó cikkek