A Fidesz alelnöke, Gulyás Gergely interjút adott az atv.hu-nak, amiben azt állítja, hogy „a kormány tagjai a miniszterelnök és a miniszterek”, és ebből a körből a Soros Györgyhöz köthető civil szervezetekkel szemben „senki semmilyen fenyegetést” „nem fogalmazott meg”.
Hát végül is csak róluk van szó:
Gulyás szerint „Magyarországon véleménynyilvánítási szabadság van, és ez Németh Szilárdot is megilleti”. Az ATV-nek azt mondta, „a magyar civil társadalom több mint 75 ezer szervezetét kár lenne összetéveszteni a jogállami elkötelezettség jegyében országokat államcsődbe juttató, ezáltal emberek százezreit nyomorba döntő tőzsdecápa kegyeltjeivel, akiket az átláthatóság követelményén kívül semmi nem fenyeget”.
Arra a kérdésre, hogy az-e a baj a civil szervezetekkel, „hogy migránsoknak, illetve hozzátartozóiknak jogi segítséget nyújtottak, ahogy Németh Szilárd mondta”, Gulyás azt válaszolta:
„Hosszan tudnám sorolni, hogy miben nem értünk velük egyet, de valóban a legjobb példa a migráció, ahol e szervezetek alapállása minden tekintetben ellentétes Magyarország érdekeivel. Nem a magyar kormány, hanem az ország érdekeivel.”
Gulyás Gergely beszélt arról, hogy ha az általa alapított Szabadság-kör 2007-ben kapott volna külföldi támogatást, „akkor ezt nem titkoltuk volna el, hanem nyilvánosságra hoztuk volna, mert a külföldről jövő támogatások esetén az átláthatóság követelményének maradéktalan érvényesítésével akkor is egyetértettünk”.
Persze a TASZ, a Transparency International, a Helsinki Bizottság sem titkolja ezt, nyilvános, hogy a Soros Györgyhöz köthető Nyílt Társadalom Alapítványtól is kapnak támogatást, és ezt a kormány is tudja. Gulyás erre azt mondta, nagyon örül neki.
A parlament törvényalkotási bizottságnak elnökeként kérdezték arról is, hogy csak azoknak a civil szervezeteknek kell-e majd vagyonnyilatkozatot tennie, akik külföldi támogatást fogadnak el. Erről Gulyás azt mondta:
„Pillanatnyilag e témakörben semmilyen törvényjavaslat nincs az Országgyűlés előtt. A vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel kapcsolatosan kíváncsian várom azokat az érveket, amelyek ennek a szükségességét alátámasztják. A magyarországi jogi személyt lehet kötelezni arra, hogy a külföldi támogatásokat részletesen hozza nyilvánosságra.”
Ehhez képest a tavaszi törvényalkotási programban még mindig ott van ez:
Gulyás szerint „egy alapelvet kell érvényesíteni: úgy nem működhet civil szervezet, hogy külföldről kap pénzeket és azt eltitkolja”.
Arról is beszélt, hogy „a magyar államnak legitim célja, sőt alkotmányos kötelezettsége, hogy támogassa a határainkon kívül élő magyar nemzeti közösségeket. Ezt a státustörvény vizsgálatakor a Velencei Bizottság is elismerte”, ezzel szemben Soros Györgynek nem látja azt a legitim célját, hogy a magyar politikába milyen alapon kíván beavatkozni. „Az ő beavatkozása illegitim, de nem illegális. Alaptalan, de nem törvénytelen” – mondta Gulyás.
Az interjú Gulyás Gergely egy tréfájával zárul:
„Én azt tartom irányadónak, és mindenkivel szemben érvényesítendőnek, amit decemberben a miniszterelnök mondott: nem tűr el semmilyen korrupciót. Mivel a miniszterelnöknek ez az alapállása, ennek a szemléletnek az érvényesítése az egész kormányon belül kötelező parancs.”
A Fidesz alalnöke végre kifejtette, milyen logika alapján sorol valakit az álcivilek közé. Ez alapján aki a kormányt támadja, a magyar embereket támadja.
"Eljött a nemzetközi lehetősége" annak, hogy a kormány nekimenjen a civil szervezeteknek. A Fidesz alelnöke nem finomkodott.
A maga módján ő is csak egy érzékeny ember.
Totális háború indult a józan ész ellen: simán lehet még Németh Szilárdot is überelni.
Szép lassan csepegtetik az információkat arról, hogyan fogják „eltakarítani innen” azokat, akik támadják a kormány álláspontját.
Már 2015 májusában kiadta Orbán Viktor a minisztereinek, hogy meg kell vizsgálni a bevezetését.
Az autoriter hatalom nem tűri meg a függetlenség látszatát sem: csak barát lehetsz, vagy ellenség.