Lengyel rabszolgákat dolgoztattak egy brit sportáruházban

bűnügy

Hat év börtönre ítélték Nagy-Britanniában Erwin és Krystian Markowskit, amiért lengyel rabszolgálat dolgoztattak a Sports Direct sportáruház derbyshire-i raktárában. A dolgozókat Lengyelországban választották ki, majd fizették az utazásukat Nagy-Britanniába, ahol egy munkaközvetítőn keresztül dolgoztatni kezdték őket a Sports Direct raktárában.

A Markowski-testvérek megszerezték a dolgozók bankkártyáit, és csak a fizetésük harmadát adták ki nekik, nagyjából heti 90 fontot a heti 265 helyett.

A dolgozóknak közben ők biztosítottak szállást is, a brit ügyészség szerint nagyon rossz körülmények között.

Az ügyészség hangsúlyozta, hogy a Sports Directnek ehhez az ügyhöz most nincs köze, és nincs ok feltételezni, hogy az áruház tudott volna arról, hogy az egyik raktárában lengyel rabszolgákat dolgoztatnak. Ez azért volt fontos az áruháznak, mert korábban már több kritika érte őket, amiért több áruházukban is nagyon rossz körülmények között, alacsony bérért dolgoztatnak főleg az EU keleti részéből érkező munkavállalókat. (Financial Times)