Minden idők egyik legnagyobb időjárásmódosító projektjébe kezd a kínai kormány, amely 1,15 milliárd jüant, ~48,5 milliárd forintot költ
esőcsinálásra.
Most hagyjuk a vicces áthallásokat - az amerikai politikai szlengben az ügyesen lobbizó politikust hívják esőcsinálónak, azt, aki képes forrásokat szerezni körzetének. A lényeg, hogy a kínai kormány fejlesztési- és reformbizottsága a kínai meteorológiai hivatal megvalósíthatósági tanulmánya alapján arra jutott, hogy emberi beavatkozással igenis növelni lehetne a csapadék mennyiségét az ország tíz százalékát kitevő, 960 ezer négyzetkilométeres északnyugati tartományokban, az ország legszárazabb részén.
A tervek szerint a pénzből négy új repülőt vásárolnának, nyolc meglévőt modernizálnának, 897 új esőcsináló rakétát telepítenének és az így már összesen 1856 esőrakétát rendszerbe kötnék, hogy egy központból irányíthassák.
A tervek szerint mindezt három év alatt valósítanák meg. (Via South China Morning Post)