Bienerth Gusztáv, a MÚSZ január 8-án megválasztott új elnöke szerdán a szervezet első ülésén egyből leváltotta Hargitay András szövetségi kapitányt. A MÚSZ közleménye szerint a feladatot Sós Csaba szakmai alelnök veszi át csütörtöktől.
Hargitay tavaly áprilisben lett az úszók szövetségi kapitánya, amiután elődjéről, Kiss Lászlóról kiderült, hogy 1961-ben csoportos nemi erőszakért két társával együtt jogerősen börtönbüntetésre ítélték.
Bienerth Gusztáv sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az átalakítás értelmében a mindenkori edzőbizottság vezetője, azaz Sós Csaba látja majd el a kapitányi feladatokat. A felnőtteknél Hargitay András, az utánpótlás válogatottnál Petrov Iván, a nyíltvízi szakágban pedig Gellért Gábor megbízatása szűnik meg ezzel. (MTI)