Egymillió forintért vettünk benzint tavaly a fideszes Bíró Márknak, aki már hat éve képviselő, de még egyszer sem szólalt fel a Parlamentben

POLITIKA

Minden országgyűlési képviselő jogosult üzemanyagkártyára, amivel a választókörzete és a Parlament közti távolság alapján számított havi kilométerkeret erejéig tankolhat. A Bors az Országgyűlés Hivatalának tavalyi adataira hivatkozva írja, hogy 

a fideszes Vitányi István számolta el a legtöbb benzinköltést, 2 millió 136 ezer forintot.

A berettyóújfalui képviselőt a Jobbik nyíregyházi politikusa, Gyüre Csaba követi kétmillióval. A harmadik helyen pedig a tornyospálcai, MSZP-s Le­gény Zsolt áll 1,8 millióval. Míg a toplistát vezető fideszes Vitányinak nem, utóbbi kettőnek amúgy bérel budapesti lakást az Országgyűlés. 

A kétmillió forintnyi benzint elautózó Vitányi vagyonbevallása szerint egy dízel Honda CRV-t használ. A típus átlagfogyasztásával és a tavalyi átlagárral kalkulálva a 

képviselő akár 83 ezer kilométert is megtehetett.

A Bors kikereste, hogy a pásztói, amúgy szintén fideszes Bíró Márk, 

aki bár hat éve képviselő, egyszer sem szólalt még fel a Parlamentben, 

2016-ban 1 millió 37 ezer forintot számolt el benzinre.