Toroczkai a csador után a mecsetépítést is betiltaná Ásotthalmon

politika

A Magyar Nemzet árulta el Toroczkai László, hogy heteken belül módosítják Ásotthalom helyi építési szabályzatát úgy, hogy 

megtiltanák benne a mecsetek építését a településen. 

A Jobbik alelnöke által vezetett Ásotthalmon november 24-e óta tilos burkát viselni, müezzinnek imára hívni, és olyan 

propagandatevékenységet folytatni, ami az azonos neműek közötti házasságot népszerűsítené. 

Az intézkedésekre előbb a Csongrád Megyei Kormányhivatal reagált, és szólította fel a polgármestert arra, hogy február 15-i határidővel helyezzék hatályon kívül az intézkedéseket. Majd Székely László ombudsman támadta meg az Alkotmánybíróságon a helyi rendeletet, mert az szerint 

sérti többek közt a vallásszabadságot, illetve a véleménynyilvánítás szabadságát.

Vona Gábor és Toroczkai László Jobbik-vezetők az ásotthalmi határ mentén. Fotó: Vona Gábor/Facebook

Toroczkai nem adja fel: kitart a korábban meghozott és az új rendeletek mellett is, amikből még lesz pár. A Magyar Nemzetnek kijelentette, hogy 

„ezernyi tervem és ötletem van.”

A Jobbik elnöke, Vona Gábor korábban már elhatárolódott alelnökétől, de hozzátette, hogy nagy párt az övék, így természetes, hogy vannak olyan kérdések, amikről másként vélekednek.