Ráadásul nem akármikor, hanem pont az év leglatyakosabb napján, és miközben a köztereseket nyomozni kell Budapest közterein, itt komplett szakértői gárda bevetésével zajlik a munka. Gép és ember közösen sorakozott fel az árkádok előtt, hogy letörje az ellenállást, és kiegyenesítse az időt.
Gulyás Balázsnak tartozunk köszönettel a képekért, aki megkérdezte az egyik munkavezető tűnő embert is, hogy mikor lesz kész a meló, és ő mosolyogva felelte, hogy napokon belül!
Örömteli, hogy a fenntartók végre helyiértékén kezelik az ügyet, az viszont kifejezetten lelombozó látvány, ahogy az eredeti Moszkva téri óra helyére felerősített papírmásolat, akit néhány napja társaival együtt ereklyeként lájkolt szét Budapest, most magányosan hervadozik az óratorony lábánál.
Kórháznál, villamosmegállókban és fizetős parkolónál sem látni semmiféle önkormányzati erőlködést, hogy legalább megpróbálnának takarítani. Az utcaseprők is elmentek Angliába?
Másfél hete tart a küzdelem, most ismét a városlakók állnak győzelemre.