Kimondta a Kúria, hogy a rendőrségnek határozottabban kellett volna fellépnie a Gyöngyöspatán grasszáló szélsőségesekkel szemben

jog

A Kúria szerdán jogerősen megállapította, hogy a rendőrség 2011-ben Gyöngyöspatán hátrányosan megkülönböztette a helyi romákat azzal, hogy nem lépett fel megfelelően a szélsőséges szervezetekkel szemben. A bíróság szerint azzal is diszkriminálta a rendőrség a romákat, hogy hónapokig tartó szabálysértési bírságolási gyakorlata részrehajló volt a hátrányukra. A pert a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) indította a Heves Megyei Rendőrkapitányság ellen.

Forrás

A TASZ saját nevében, a gyöngyöspatai romák jogainak érvényesítése céljából perelte be a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságot az egyenlő bánásmódról szóló törvény alapján. 

A per célja az volt, hogy a bíróság kimondja, hogy a rendőrség 2011-es gyöngyöspatai fellépése nem volt törvényes és sértette a helyi romák egyenlő bánásmódhoz való jogát.

A TASZ szerint a jogerős ítélet rendkívül fontos és meghatározó előrelépés a hazai jogvédelemben és joggyakorlatban, mivel először mondta ki a Kúria, hogy a rendőrség hátrányosan megkülönböztette a romákat. 

A Kúria az ítélet indokolásában kihangsúlyozta, hogy a gyöngyöspatai szélsőséges járőrözés a cigányok elleni sorozatgyilkosság utáni legsúlyosabb rasszista cselekmény volt Magyarországon. Ez ellen a rendőrségnek nyilvánvalóan fel kellett volna lépnie.

A Kúria a jogsértés megállapításán túl el is tiltotta a rendőrséget a jövőbeni hasonló jogsértésektől, továbbá nyilvános elégtétel adására is kötelezte. A TASZ szerint mindez hozzájárulhat ahhoz, hogy a rendőrség a jövőben tiszteletben tartsa a legnagyobb magyarországi kisebbség tagjainak alapvető jogait. (TASZ)