MSZP: Fizessék vissza Orbán álciviljei a 320 milliós közpénzt!

politika

Ahogy azt a felvidéki Parameter cikke alapján mi is megírtuk, a szlovák sajtó hetek óta arról cikkez, hogy egy Libertate Polgári Társulás nevű szervezet 710 ezer eurót, azaz kb. 220 millió forintot kapott a magyar Miniszterelnökségtől. A szokatlanul nagy támogatás azért is érdekes, mert eddig senki sem tudta, mi is az a Libertate Polgári Társulás, és kik állnak mögötte. Az is felmerült, hogy a magyar kormány ezen a szervezeten keresztül támogatná a Magyar Közösség Pártjának szlovákiai kampányait.

A Libertate alapító elnöke a csallóközcsütörtöki alpolgármester, az MKP által támogatott Németh Róbert azt mondta, nincsenek magyarországi politikai kapcsolatai, de arról nem beszélt, hogy a főnökének, Őry Péter csallóközcsütörtöki polgármesternek, aki az MKP Országos Tanácsának elnöke, nagyon is vannak. Márpedig Szlovákiában a politikai pártoknak, ha párton kívüli szervezetektől kapnak támogatást, azt nyilvánosságra kell hozniuk, az MKP viszont a honlapján az adományozók között csak magánszemélyeket tüntetett fel, akik jobbára maguk is párttagok.

Így most az a furcsa helyzet állt elő, hogy a folyamatosan „külföldről finanszírozott álcivil szervezetekkel” riogató Fidesz kapta meg ugyanezt a vádat, a Magyar Szocialista Párt alábbi közleményében:

„Azonnal fizessék vissza az államkasszába Orbán Viktor alapítványi álciviljei azt a 320 millió forint közpénzt, amelyet a HungaroControl nevű állami cégtől a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör működtetőjeként kaptak! Derüljön ki, hová vándorolt ez a pénz! Mennyit kellett belőle továbbadni a Fidesznek? Mennyit kapott belőle a Civil Összefogás Fóruma (CÖF)? Mivel felmerül a tiltott pártfinanszírozás gyanúja, a hatóságoknak kötelességük megindítani az eljárást.”