Görögország történetének egyik legnagyobb tömeges evakuációja zajlik épp Szaloniki városában, ahol vasárnap a tervek szerint fel fognak robbantani egy 500 fontos (~230 kilós) második világháborús bombát, amit egy útépítés során találtak a városközpontban.
A robbantás miatt két kilométer sugarú körben mindenkit kitelepítenek. A görög hadsereg szerint ilyen sűrűn lakott területen még nem hajtottak végre ilyen méretű és ennyire összetett evakuációt. A bomba megsemmisítése tájékoztatásuk szerint akár két napig is eltarthat.
A környéket ezer rendőr és háromszáz önkéntes segítségével ürítették ki, bár a helyieket már napokkal ezelőtt felszólították otthonuk elhagyására.
A katonák a tervek szerint eltávolítják majd a bomba gyújtószerkezetét, aztán magát a bombát is, amit majd egy közeli katonai telepen vizsgálnak majd be. Ott döntenek arról, hogy mi a legjobb módszer a semlegesítésére. (Via BBC)