Beer Miklós az első magyar megyéspüspök a katolikus egyházban, aki kollégáival ellentétben megfogadta Ferenc pápa tanácsát, és kiállt a menekültek mellett, írja a 24.hu.
Az egyházi vezető a napokban tett közé egy felhívást, amiben arra kéri a híveket és minden jó szándékú embert, hogy
karoljanak fel egy legálisan hazánkba érkezett menekültet.
Később a Magyar Kurírnak adott interjújában Beer azzal indokolta kezdeményezését, hogy azok, akik megkapják a magyar menekültstátuszt teljes bizonytalanságban vannak.
"Senki nem foglalkozik velük személyesen. Arra hívom az egyházközségeinket, a híveket és minden jó szándékú embert, hogy vállaljanak részt az ő megsegítésükben. Elsősorban lakhatásra gondolok, de természetesen az élelmezésükben is lehet segíteni. A legfontosabb mégis az lenne, ha valami módon munkához tudnánk őket juttatni. Ez ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy valóban integrálódni tudjanak,"
mondta a püspök, aki szerint ha személyesen megismerünk egy menekültet, egészen másként látjuk az ő helyzetüket. Beer nem csak beszél, bevallotta, hogy
"itt a püspökségen két fiatalembert már befogadtunk, gondoskodunk ellátásukról, tőlünk járnak be egyetemre."