A visszahívott fideszes marad Orbán támogatója, de a helyi Fidesz ellen fog kampányolni, és maximum agyonütik, de az biztos, hogy nem lesz öngyilkos, mert utálja az öngyilkosokat

politika

Mint ismert, Kakuk Zoltán, a salgótarjáni önkormányzat népjóléti bizottságának fideszes tagja azzal lett híres, hogy egy Sándor Máriáról szóló poszt alá azt írta Facebookon, hogy:

  1. „Kár, hogy túlélte”
  2. „KI ÖNGYILKOS LESZ AZT NEM SZABAD SAJNÁLNI!!! EZ VOLT AZ ÉLETE CÉLJA, HOGY ELMENJEN ERRŐL A VILÁGRÓL!! AKI ELÉRTE ÉLETE CÉLJÁT ANNAK ÖRÜLNEK!! ÉN SAJNÁLOM, HOGY NEM ÉRTE EL!!!"
  3. "Aki öngyilkosságot követel az én szemembe nem ember!!"

Ezt utána azzal tetézte, hogy úgy kért bocsánatot, hogy nem konkrétan Sándor Máriára, hanem általában az öngyilkosságot elkövetőkre gondolt.

Ezután a Fidesz közölte, hogy kezdeményezi a képviselő visszahívását.

Kakuk most az Indexnek reagálva azt mondta, hogy Orbán Viktor mellett továbbra is kiáll, és országos szinten támogatja a Fideszt, de a helyi Fidesz ellen fog kampányolni.

Majd olyan punkosat húzott, amilyet még Gene Simmons vagy Henry Rollins sem mert, amikor ezzel zárta a reakcióját:

„Most majd még keményebben fogom kritizálni az önkormányzatot, szóval engem nem ijesztenek meg, nem vonnak ki a forgalomból. Én itt születtem, itt élek, maximum agyonütnek. Mert az biztos, hogy nem leszek öngyilkos, mert utálom az öngyilkosokat.”