Az egyik cél, hogy ne legyen olimpia, a másik, hogy legyen az ügyről népszavazás. Ha mégsem lesz, az a magyar demokrácia kudarca lenne, erősítette meg korábbi kijelentését Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom vezetője a HVG-nek adott interjújában. A párttá alakuló, és országjárásba kezdő szervezet azért válhatott szimpatikussá az embereknek, mert
"azt érezték, nincsenek hülyére véve, és általa megüzenhetik, hogy senki sem dönthet a fejük fölött. Mi ehhez inspirációt tudtunk szolgáltatni. Valaki ezt bátorságnak hívja, mi állampolgári kötelességnek,"
mondta Fekete-Győr. A jelenleg 143 tagot számláló Momentumnak a párttá alakulás azért szükséges,
"mert ha rendszerszintű változtatásokat akarunk, ahhoz az erőforrások feletti rendelkezési jogra van szükség."
Fekete-Győr ígéretet tett arra, hogy a 2018-as választáson lesz az összes egyéni választókörzetben önálló momentumos jelölt, de
"irreális azt várni a Momentumtól, hogy 2018-ban megcsinálja a rendszerváltást. A lendület már megvan, de még növelnünk kell a “tömeget”. Adott a potenciál, a NOlimpia-kampány alatt azt láttuk, hogy az embereknek igényük van a hiteles és pozitív üzenetekre."
A Momentum vezetője szerint a Fidesznek eddig nagyon kényelmes helyzete volt,
"nekünk egyelőre az a feladatunk, hogy ellensúlyként működjünk."