Alakul az újabb balhé a kormány és a Norvég Civil Alap közt

POLITIKA

A Magyar Narancs szerint ismét egymásnak feszül Lázár János és a Norvég Civil Alap. A Miniszterelnökséget vezető miniszter még januárban beszélt arról a 168Órának, hogy Norvégia elfogadta a magyar kormány kérését, hogy

vétójoga lehessen abban, hogy kik kapnak pénzt a Norvég Civil Alapból.

A lapnak a Miniszterelnökség is megerősítette, hogy a kormány vétójogot kapott. Ennek ellentmond, hogy a lapnak a norvég Frank Bakke-Jensen uniós ügyekért felelős miniszter szóvivője kijelentette, hogy 

„a civil társadalmi alap lebonyolítóit a donor országok. A civil alap kezelőjének a kormánytól függetlennek kell lennie, releváns pályáztatási tapasztalattal és a civil szektor ismeretével kell rendelkeznie”.

A norvég alapok következő, 2014-2021-es időszakra a donor országok megkötötték a keretmegállapodást az EU-val, ez alapján Magyarországnak összesen 214,6 millió euró járna. Ennek minimum tíz százaléka, 6,5 milliárd forint mehetne a civil programra, írja a Magyar Narancs. Hogy mi lesz az összeg sorsa, nem tudni. A Miniszterelnökség szerint pár hónap múlva várható megegyezés a norvég kormánnyal, ami Szlovákiával, Romániával vagy Bulgáriával már rég megkötötte a következő ciklusra szóló megállapodását.