Harminchat órán keresztül tüntet az új vadászati törvény ellen Csordás Ferenc

POLITIKA

A Somogyacsai Vadásztársaság egyik tagja, Csordás Ferenc harminchat órára odaáll a Földművelésügyi Minisztérium elé, hogy így tüntessen az új vadászati törvény ellen. A március elsején életbe lépő jogszabállyal

a kormány törvénytelenül, a saját embereinek kedvezve szabta át több vadásztársaság területét,

állítja Csordás, aki szerint az átalakításokkal több társaság is a megszűnés szélére sodródott.

MTI Fotó: Bodnár Boglárka

Csordás Ferenc a HírTV-nek elmondta, hogy 

„a törökkoppányi Íjász a szomszédos vadászterületünk, a felét ők kapták meg, Barkóczi István úr, a SEFAG-vezérigazgató által elnökölt vadásztársaság. Jobbról pedig újonnan alakult vadásztársaság, amely az előző Orbán-kormány katonai államtitkára, dr. Perenyei Tamás által támogatott társaság.”