Még múlt hét hétfőn ragadta el a jeges ár a tiszacsegei kompot fedélzetén az éjjeli őrrel, Janival. A drámai eseményt az ATV kamerája rögzítette:
"Maradj rajta Jani, bazmeg!" című alkotást eddig több mint négyszázezren látták a Youtube-on.
A komp pénteken tért vissza Tiszacsegére, ahol száz méter új drótkötél várta.
Az M1-nek kedden a falu polgármestere, Szilágyi Sándor elmondta, hogy Tiszacsegén már új mondás is született:
a "sodródunk, mint Jani a komppal."
A településvezető szerint a hajó helyreállítása elkezdődött, a becslések szerint 10 millió forintba kerülhet a felújítás, amit a vis maior alapból fedeznek. Szilágyi Sándor szerint sok embert megihletett a történet, rengeteg emailt kap, ezek egyikében javasolták azt, hogy
nevezzék Janinak a kompot.