Hibátlanul magyarázta el a kormány és a Főváros közös döntését Kósa Lajos, a kormánypárt frakcióvezetője az ATV-ben, miután szerdán Orbán Viktor miniszterelnök, Tarlós István főpolgármester és Borkai Zsolt MOB-elnök az olimpiai pályázat visszavonása mellett döntött.
Most viszont azért nincs értelme megtartani a népszavazást, mert nyáron lehetne legkorábban kiírni a referendumot, és az bármilyen fellebbezés esetén októberre csúszna. Ezzel pedig, mint azt Thomas Bach NOB-elnök is elmondta, nagyon lecsökkennek Budapest esélyei, miközben májusban már bőszen lobbiznunk kéne az egységes Los Angeles és Párizs ellenében.
Kósa kifejti még a Momentummal kapcsolatban, hogy azért szúrták csak hátba az olimpiát "nem bátran", hogy nevet szerezzenek maguknak, politikai okból, és lám, azóta be is jelentették párttá alakulásukat. (Ez így nem teljesen igaz: már az aláírásgyűjtés előtt beszéltek a 444-nek a párttá alakulásról.)
A beszélgetés vége talán a legjobb, ekkor kiderül: az nem feltétlenül demokratikus, ha a budapestiek döntenek olyan ügyekben, amelyekre az ország egésze áldoz erőforrást, a Várra költött százmilliárdokról mégsem feltétlenül érdemes népszavazni, mert képviseleti demokrácia van, és népszavazásokkal meg ugye nem nagyon lehet kormányozni.