Tényleg Budapest strandbárója lesz Gerendai Károly, aki mindent feltesz a globális felmelegedésre

gazdaság

Hiába tiltakoztak a helyi civilek, hiába volt róla képviselői indítvány is, a budakalászi képviselőtestület nem volt hajlandó nyílt ülésen, a választói szemébe nézve megtárgyalni csütörtökön a Luppa-tónak a település tulajdonában lévő része eladását. Így végül zárt ülésen döntöttek úgy, hogy - a Magyar Nemzet információja szerint 118 millió forintért - az ismert fesztivál- és gasztrovállalkozóé lehet a tódarab. 

Forrás

Ez az a víz, amit Budapestről Szentendre felé hajtva az út jobb - az Omszki tóval szemközti - oldalán látni.

A hatalmas, kristálytiszta vízű, Budapest határában elterülő kavicsbányató további, durván háromnegyednyi része az Óbuda Zrt-é, akiktől Gerendai tavaly 10+10 évre kibérelte azt a részt és egyből meg is nyitotta rajta a streetfooddal, ugrálóstégekkel, úszómesterekkel, napernyőkkel és vízijátékokkal felszerelt Középosztály Strandot, amit mi is leteszteltünk. Már akkor azt tervezte, hogy a tó további szögleteiben további strandokat nyit majd a Prolik, a Nudisták és más egzotikus népcsoportok számára is, a tó közepén kifejezetten kitelepülős vendéglátóhelyek számára bérbeadható földnyelvet alakított ki és megpendítette, hogy a tó melletti földterületen később akár szálloda- és ingatlanberuházásokba is foghat.

Úgy tudjuk, hogy a Sziget eladása után Gerendai Buli- helyett tényleg Strandbáróvá képzi át magát, és a tó teljes megszerzésére tör, hatalmas vízisport- és szórakoztató központtá alakítva azt. Amíg azonban nem jut el az ingatlanfejlesztés fázisáig, addig az üzleti siker a napos órák számától fog függeni, hiszen a tóból csak strandidőben lehet pénzt kivenni.Így legalább lesz egy ember az országban, akivel tényleg izgalmas lesz az időjárásról beszélgetni.