Az Alexandra könyvesboltjainak több mint fele elkelhet

könyv

Elkelhet a Alexandra könyvesboltok kb. fele, az 56 üzletből nagyjából 30-at vehet át több könyvkiadó, a legtöbbet a Líra Könyv és a Móra Kiadó vezetőinek közös cége - írta a Magyar Nemzet és a Népszava szombati számában.

A Magyar Nemzetnek Kolosi Tamás, a Líra Könyv Zrt. elnöke azt nyilatkozta, maximum 24 üzletet vehetnek át Janikovszky Jánossal, a Móra Könyvkiadó vezetőjével közös cégükkel, a végleges eredmény attól függhet, hogyan sikerül megállapodni a bérbeadókkal.

Jenei Tamás, a Saxum és a Sziget könyvkiadók tulajdonosa azt mondta a lapnak, két napig gondolkoznak, átvesznek-e négy-öt üzletet a Gulliver Könyvkiadóval közösen.

A Népszava cikke szerint mintegy húsz Alexandra-könyvesbolt átvételéről állapodott meg a Líra Könyv Zrt. és a boltokat működtető Rainbow Üzletlánc Kft., ami alapvetően a dolgozók, a még használható berendezések és a könyvek átvételét jelenti. (MTI)

A Népszava természetesen említi a piacon maradó legbefolyásosabb kiadót, a Libri-Bookline-csoportot is, és írja, hogy a Libri is szemezget az Alexandra könyvesboltok között, igaz, nem tudni, mennyit vinne. Hogy a Libri említése miért maradt ki a cikkek MTI szemléiből, az rejtély, ha találgatnom kellene, azt mondanám, azért, mert a Libri a kormányzati lejáratókampánnyal nyakon zúdított, és a legtöbb céges érdekeltségéből kizavart ex-kormánykegyelt milliárdos, Spéder Zoltán üzleti köréhez tartozik.