Kínai fegyveresek járőrőznek Afganisztánban

külföld
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Először egy indiai lap számolt be arról, hogy január óta kínai katonai járművek cirkálnak az afgán - kínai határnál, egyértelműen az afgán oldalon.

A kínai hatóságok hivatalosan eddig ezt nem ismerték el, most azonban egy magyarázattal álltak elő: azt mondják, hogy ezek nem katonai járőrök, hanem rendőrök, akik az afgánokkal kötött megállapodás alapján keresnek bűnözőket. A lefotózott járművek azonban inkább a hadseregnél rendszeresített autókra utalnak:

Kínai járőr afgán területen.

Kínának több oka is lehet fegyvereseket küldeni a határ túloldalára. Egyrészt léteznek iszlám szeparatista csoportok Kínában, amelyek hátországnak használhatják Afganisztánt. Másrészt pedig jelentős bányászati és vízerőművi koncessziókat szereztek kínai cégek az utóbbi években, amelyeket lehet, hogy így akarnak védeni. 

A nyugati elemzők szerint a kínaiak azért aktivizálódtak, mert az USA kivonja a csapatait Afganisztánból. Egyes értelmezések szerint kénytelenek most már magukat védeni, más magyarázat szerint nyomulnak, ahol csak lehet. (Financial Times)