Szijjártó Péter szerint úgy kéne védeni az emberi jogokat, hogy közben nem gyakorolnak nyomást a jogsértőkre

politika

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter kedden felszólalt az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának genfi ülésén. Itt gyors egymásutánban sikerült azt a két állítást tennie, hogy

  • az ENSZ egyik legfontosabb feladata az emberi jogok védelme;
  • nem szabad emberi jogi ügyekben nyomást gyakorolni országokra.

Emellett elővezette azt az ötletét, hogy az emberi jogi jelentések azzal az adott országgal egyeztetve készüljenek, amiket éppen bírálnának, mert akkor a jelentések "kiegyensúlyozottak" lesznek, és "igazságosan közelítik meg az abban az országban tapasztalható állapotokat".