Nagy Márton, az MNB alelnöke március 1-től már nem elnöke a Budapesti Értéktőzsdének (amit még 2015 végén államosított a Magyar Nemzeti Bank, 13 milliárd forintért, rejtélyes okokból) – közölte az MNB. A BÉT új elnöke az eddigi vezérigazgató, Végh Richárd lesz, aki szintén az MNB-ből, a felügyeleti részlegről került a tőzsdéhez.
Nagyot általában az MNB nagyszabású programjai – pl. növekedési hitelprogram, kéthetes kötvény megszüntetése stb. – mögötti agytrösztnek szokták tartani, ami érthető, hiszen Matolcsy György nyilvánvalóan nem rendelkezik azokkal a kapacitásokkal, hogy bármi ilyesmit ki tudjon találni vagy meg tudjon szervezni.
Az utóbbi időben viszont úgy tűnik, Matolcsy valamiért megharagudott rá, Nagy tavaly november végén távozott az egyik Matolcsy-alapítvány kuratóriumából, és több fontos területet kiszerveznek alóla az MNB-n belül is (a szanálási hatóságot már elvettek tőle, a makroprudenciális területet pedig a következő hónapokban vonhatják el Nagytól).
Érdekesség, hogy Nagy és Matolcsy elmérgesedett viszonyáról a 24.hu írt cikket hétfőn, amiben azt is írták, hogy Nagy alatt inog a tőzsdeelnöki szék. Tegnap Nagy reakciót juttatott el hozzánk is, amiben visszautasította a cikk állításait, például hogy törés lenne közte és Matolcsy között. Az igaznak bizonyult értesüléseket idézőjelben „értesüléseknek” nevezve még azt is állította, hogy „az MNB vezetésének egységességét megkérdőjelező cikk veszélyeztetheti a pénzügyi stabilitást”.
Megveszi az MNB a tőzsdét, végre kiderülhetne, hogy mi keresnivalója az államnak a részvénypiacban.
Már megint puccsot szerveztek a külföldi titkosszolgálatok? Bankpánikot? Tényleg. Még szerencse, hogy Matolcsy nem irányítja a nemzeti bankot. Lenne itt pánik rögtön.
Nagy Márton Matolcsy idején emelkedett fel, de megrendült benne a jegybankelnök bizalma.