Svédországban újra bevezetik a sorkatonaságot az oroszok miatt

külföld
A svéd hadsereg egykor Európa legerősebbje volt, a 17. században még Oroszországból is meghódítottak egy darabkát.

A Balti-tenger térségében Oroszország fenyegetése miatt növekvő feszültségre tekintettel Svédországban jövőre újra bevezetik a sorkötelességet. A kormány tervei szerint a következő két évben legalább négyezer fiatalt, férfit és nőt vegyesen hívhatnak be a hadseregbe.

"Ha teljesen feltöltött és kiképzett katonai alakulatokat akarunk, akkor az önkéntes rendszert sorozással kell kiegészíteni" - mondta Peter Hultqvist védelmi miniszter az állami televízióban. Egy meg nem nevezett védelmi tisztviselő kifejezetten "az orosz katonai aktivitást" hozta fel a sorkötelesség indokaként.

Svédországban csak 2010-ben függesztették fel a sorozást, de a környező országok már ekkor naivitással vádolták a svéd kormányt. "A svédek évekre homokba dugták a fejüket" - mondta erről egy szomszédos skandináv ország vezető tisztviselője.

Az orosz haderő rendszeresen provokálja a szomszédait, így Svédországot is, aminek a felségvizeire rendszeresen hatolnak be orosz tengeralattjárók.

Svédország a provokációkra reagálva újra katonai bázist létesített a Balti-tenger közepén lévő szigetén, Gotlandon, amit katonai szakértők szerint egy támadás során Oroszország kvázi repülőhordozóként használhatna. (Via Financial Times)