A Wicha József miskolci vállalkozó érdekeltségébe tartozó építőipari céggel, a WIS Holdinggal szemben csődeljárás indult, a bíróság vagyonfelügyelőt is kirendelt – írja a Napi.hu a Világgazdaságra és a cégközlönyre hivatkozva.
A WIS számos állami nagyberuházást, többek között a Moszkva tér átépítését is végezte (két másik céggel közösen), de útfelújításokban is részt vett. Az alvállalkozóit viszont nem fizette ki, ami miatt nyomozás indult, különösen nagy értékre elkövetett tartozás fedezetének elvonása bűntett gyanújával. Lefoglalták Wicha céges részesedését is.
A cég egyébként a hitelbiztosítéki nyilvántartás szerint kétmilliárdnál is nagyobb összeggel tartozhat az UniCreditnek, de a 2015-ös mérlege szerint a szállítói felé is milliárdos nagyságrendű tartozása van.
Wicha egy másik cége, a Terra Invest fejlesztette a külső Váci úti Európa Centert, csakhogy ezt a céget is felszámolják 2014 óta. A cégbe az állami MFB bank is beszállt, 12,5 milliárd forint adótartozása van.
Alvállalkozók várnak a pénzükre, a Wis Holdingtól rendőrök hajtanák be a kifizetetlen számlákat.
Tízmilliárdos hiteltartozásba pusztult bele a cég, a felszámolásban az állam is rosszul járhat.