Pártot alapítanak az új jobboldali magyar egyetemisták

politika

A hülyeség egén legfényesebben ragyogó csillagokat tömörítő új jobboldali egyetemista szervezet, az Identitesz elnöke az Echo Tv műsorában bejelentette, szervezetből párttá alakulnak.

Forrás

De mégis miért? – merülhet benned fel jogosan a kérdés. László Balázs, az Identitesz elnökének erre a kérdésre adott válaszát hallgatva az ember rájön, miért érdemes ún. ünneplő ruhában megjelenni egy vizsgán még akkor is, ha teljesen fogalmatlan vagy, az Echo TV riportere legalábbis szerintem csak azért nem neveti el magát a fiún, mert öltöny van rajta. 

„Alapvetően a diákszervezetünk azért alakult meg az egyetemek világában, mert szinte kézzelfogható, hogy az egyetemi szférán belül a liberalizmus az túlsúlyban van. Ezért megalakultunk mintegy reakcióként. Idővel viszont a dinamikus szervezeti fejlődés nyomán ráébredtünk arra nyomatékosan, hogy nem elég a reakció, alternatívát is kell alkotni, erre alkottuk meg ezt az új jobboldali gondolkodásmódot” – mondta László Balázs. 

A teljes beszélgetés itt megtekinthető, easter egg 2:53-nál:

Forrás

Király lenne, ha párttá alakulásuk alkalmából átneveznék magukat, lehetne a nevük Magyar Mardekár, röviden csak MM, ami nagyon hasonlítana egy ugyancsak fiatalokból álló szervezet nevéhez, ami nemrég véletlenül pont szintén párttá alakult. Rendezhetnének majálist, ahol sör és virsli helyett M&M's-ért lehetne sorbaállni, a színpadon pedig MM lépne fel, így egy napra legalább lenne valami értelme ennek az egésznek. 

Forrás