18 hónap börtönre ítéltek egy férfit, aki vezetés közben epilepsziás rohamot kapott, és a gyalogosok közé hajtott

baleset

A Fővárosi Törvényszék pénteken 1 év 6 hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre súlyosította annak a férfinak a büntetését, aki 2013 augusztusában Budapesten, az Örs vezér téren okozott halálos közúti balesetet.

Súlyos következménye lett annak, hogy rosszkor, rossz helyen lett rohama

A vádlott vezetés közben egy kereszteződésben rosszul lett, epilepsziás rohamot kapott, és elvesztette az uralmát a kocsi felett. Folyamatosan gyorsulva, védőoszlopokat kidöntve elütötte az aluljáró lépcsőfeljáróján, illetve a járdán közlekedő gyalogosokat, akik közül az egyik a baleset miatt meghalt, egy másik ember maradandó fogyatékosságot eredményező súlyos sérüléseket, illetve egy személy 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést, míg két sértett könnyű sérüléseket szenvedett.

Az elsőfokú bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki halált okozó közúti baleset okozásában, és egy év fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azzal, hogy a büntetés fele részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Egyúttal végleges hatállyal eltiltotta a közúti járművezetéstől és kötelezte a bűnügyi költség viselésére.

Kérdés volt, hogy elítélhetik-e ilyesmiért

Az ügyben a bíróságnak elsősorban abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a vádlottnál bekövetkezett epilepsziás roham és a vezetésre való alkalmatlansága felróható-e neki, illetve megállapítható-e a büntetőjogi felelőssége. A vádlott és a tanúk vallomásai, az orvosi dokumentáció meg a vádlottat korábban kezelő orvosok vallomásai és az igazságügyi orvosszakértők szakvéleménye alapján megállapítható, hogy a vádlott tudatában volt annak, hogy epilepsziás megbetegedésben szenved.

A másodfokú bíróság szóbeli indokolása szerint a vádlott az eljárásban elismerte, hogy gyerekkora óta epilepsziában szenved, ennek ellenére nem kezeltette magát, a háziorvosának sem szólt a betegségéről, és az azzal kapcsolatos zárójelentéseket nem mutatta meg, ugyanis tisztában volt vele, hogy ha a betegsége kiderül, akkor az orvosi vizsgálatok a gépjárművezetésre alkalmatlanságát állapíthatják meg.

Az évente két alkalommal előforduló éjszakai rohamok után nem keresett fel neurológiai szakrendelést, és nem szedte megfelelően a házi orvosa által alvászavarra felíratott, epilepszia kezelésére is szolgáló gyógyszert sem. Annak a több mint 10 évvel ezelőtt kiírt napi adagja egyébként csak egy 5 éves gyerek kezelésére lenne elegendő.

Tudta mit csinál, vállalta a kockázatot

A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a vádlott tudatos gondatlansággal követte el a bűncselekményt, azzal, hogy a betegsége kezelésére nem mutatott együttműködési hajlandóságot az orvosokkal és 14 éven át nem vett részt a betegségével kapcsolatos kivizsgáláson, illetve a felírt gyógyszert önkényesen nem az előírásoknak megfelelően szedte, és tisztában volt azzal is, hogy a gyógyszer megvonása korábban már nappali epilepsziás rohamot váltott ki nála, vállalta a roham kialakulásának folyamatosan fennálló veszélyét.

Tehát annak tudatában vett részt a közúti közlekedésben, hogy a kocsi biztonságos vezetésre képtelen állapota bármikor bekövetkezhet, és könnyelműen bízott annak hátrányos következményei (így egy epilepsziás roham és azzal összefüggő közlekedési veszélyhelyzet) elmaradásában.

A másodfokú bíróság a vádlott alanyi bűnössége fokára, a bűncselekmény jelentős tárgyi súlyára is figyelemmel, továbbá a társadalmi szempontból fontos generális prevenció érvényesülése miatt is indokoltnak látta, hogy az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés időtartamát 1 év 6 hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre súlyosítsa. Egyetértett a másodfokú bíróság az egészségügyi és közlekedés pszichológiai szempontból is járművezetésre alkalmatlan vádlott közúti járművezetéstől végleges hatállyal történő eltiltásával is. Az ítélet jogerős.