A hétvégén már hidegháborúsra fagyott a hangulat Hollandia és Törökország között, miután szombaton az Erdogan melletti kampánygyűlésre érkező török külügyminiszter gépe nem szállhatott le Rotterdamban, majd a konzulátus előtt a rendőrök feltartóztatták és visszakísérték Németországba a török családügyi minisztert.
Mindkét török miniszter az elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-i török népszavazással kapcsolatos kampányrendezvényen szólalt volna fel, de a hollandok, akárcsak korábban a németek, nem kértek ebből. Erdogan a tiltások miatt egyszerűen lenácizta a hollandokat, a felhergelt törökök pedig azon álltak bosszút, amin tudtak. Hollandiában vízágyúkkal és lovasrendőrökkel oszlatták fel a tüntető törököket. Törökországban, Isztambulban a holland konzulátusról szedték le a zászlót.
Samsun városában pedig, ahol sajnos nincs holland konzulátus, úgy próbálták megalázni a hollandokat, hogy elégetik a nemzeti zászlójukat. Szinte mindegy is, hogy egy francia zászlóval aláztak meg, a színek tényleg hasonlóak.