A köztársasági elnökválasztás első fordulójában a 199 fős parlamentben 131 szavazatott kapott Áder János, a kormánypártok jelöltje. Ezzel nincs meg a szükséges kétharmad. A Fidesz-KDNP-nek 131 képviselője van, vagyis mindenki fegyelmezetten Áderre szavazott, a kétharmadhoz viszont 132 szavazat kellett volna.
Ezzel csak annyi dőlt el, hogy a 2012-es megválasztása után nem kap újra kétharmados támogatottságot Áder. Az ellenzék akkor sem szavazott rá, de a Fidesznek még kétharmada volt.
A szavazáson a Jobbik nem vett részt, az ellenzék többi képviselője Majtényi Lászlóra szavazott. A második körből a DK is kiszáll. Indoklásuk szerint azért, mert az első forduló tétje az volt, hogy Áder megkapja-e a kétharmadot. A második körben viszont simán meglesz a feles többsége, ezért a DK már nem is szavaz.
A sikertelen első forduló után jön a második, most rögtön, délután egykor jelenthetik be, hogy Áder újra államfő lett.