"Azok az ISIS-harcosok, akik Moszulban maradtak, ott is fognak meghalni" - jelentette ki szokatlan leplezetlenséggel az ISIS elleni koalíció legmagasabb rangú amerikai tisztviselője, Brett McGurk. A keménykedésre persze az ISIS stratégiája is okot adhat, a szélsőségesekre nem jellemző a megadás, és mert a várost mostanra teljesen körülzárták és elvágták az utolsó menekülési útvonalakat is, valószínűleg tényleg a halál vár rájuk.
Az amerikai támogatást élvező iraki alakulatok, síita milíciák, kurd fegyveresek 2016 őszén kezdték ostromolni a 2014 óta az ISIS kezén levő nagyvárost, aminek a keleti részét mostanra teljesen felszabadították, a nyugatit pedig körülzárták.
Ez persze még nem jelenti a harcok végét. A hétvégén komoly összecsapások zajlottak a város nyugati részein, ahol még több száz, talán több ezer ISIS-es lehet katlanba zárva. És mert nincs menekvésük, McGurk szerint "mind meg fognak halni".
"Nem szimplán a legyőzésük a célunk, hanem az is, hogy ne menekülhessenek el" - mondta McGurk. (Via BBC)